Két halott! Robbanószerkezetet dobtak egy házra
Kettős gyilkosság: Válságtanácskozást hív össze a kisebbségi ombudsman
A szülők meghaltak, két gyermekük könnyebben megsérült Pécsett, amikor kedd éjjel ismeretlenek kézigránátot dobtak be egy roma család házának ablakán. A rendőrség szerint nem etnikai támadás történt, roma vezetők azonban rasszista indítékra gyanakodnak.
2008.11.19 17:41MTIA családot kedden 22 óra 45 perckor, Fejlődés utcai otthonukban, televíziózás közben érte a támadás. A szülők a helyszínen meghaltak, a gyermekeket - az egyik három, a mási ötéves - a mentők sokkos állapotban szállították kórházba - tette hozzá a szóvivő.
Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy a rendőrség külön nyomozó csoportot állított fel az ügy kivizsgálására. Kitért rá, hogy az áldozatok romák, de a vizsgálat eddigi adatai szerint nem etnikai jellegű támadásról van szó, az elhunyt férfi életmódja alapján ismert személy volt rendőrségi körökben.
Az MTI tudósítója a helyszínen látta, hogy rendőrség munkatársai kordonnal zárták körül az ingatlant, azonnal megkezdődött a helyszínelés az épületben és annak kertjében, szerda hajnalra tűzszerészek is érkeztek, hogy esetleges további robbanószerkezetek után kutassanak. Az MTI által megkérdezett szomszédok közül többen hallották a robbanást, de ennél többről nem tudtak beszámolni.
A tett színhelyétől két háznyira lakó Kovács Olivér, akinek a meggyilkolt férfi a nagybátyja elmondta: a kézigránátos támadásról a rendőröktől hallott. Az áldozat "autóüzletekkel" foglalkozott, azt azonban nem tudja voltak-e haragosai.
Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy a rendőrség külön nyomozó csoportot állított fel az ügy kivizsgálására. Kitért rá, hogy az áldozatok romák, de a vizsgálat eddigi adatai szerint nem etnikai jellegű támadásról van szó, az elhunyt férfi életmódja alapján ismert személy volt rendőrségi körökben.
"Valószínűleg bosszú volt" - nyilatkozta a szóvivő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerda reggel telefonon, azt közölve, hogy eddig nem találtak összefüggésre az eset és a múlt heti nagycsécsi támadás között. Se cáfolni, se megerősíteni nem kívánta azt a sajtóinformációt, hogy az áldozatul esett családfő autókereskedő volt, közlése szerint ugyanis a férfi foglalkozása "nem releváns az ügy megítélése szempontjából". Mint mondta, a támadás miatt lezárták a városból kivezető utakat, és ellenőrzik az arra közlekedőket.
Kisebbségi ombudsman vezető roma politikusokkal tanácskozik
Azonnali tanácskozásra hívott össze a kisebbségi ombudsman magyarországi vezető roma politikusokat és közéleti személyiségeket a kedd éjjel Pécsett történt kézigránátos kettős gyilkosság és az utóbbi időkben romák ellen elkövetett támadások miatti helyzet elemzésére ; erről maga Kállai Ernő tájékoztatta az MTI-t szerda délelőtt.
Kállai Ernő szerda reggel soron kívüli tájékoztatást kért az ügyben Bencze József országos rendőrfőkapitánytól. A telefonos beszélgetésben az ombudsman közölte az országos főkapitánnyal: elfogadhatatlannak, a bűnügyi nyomozástan szabályaival is ellentétesnek tartja, hogy egy kirívóan erőszakos, a köznyugalmat súlyosan megzavaró bűncselekmény kapcsán szinte azonnal - feltehetően érdemi vizsgálat nélkül - a rendőrség kizárta az esetleges rasszista motívumot.
Az ombudsman az MTI-nek azt mondta: szerda kora délutánra tanácskozásra hívta az ország vezető roma politikusait és közéleti személyiségeit, hogy áttekintsék a kialakult helyzetet, és közös álláspontot alakítsanak ki. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője egy szerda reggeli tévéinterjúban arról beszélt, hogy a támadást bosszúból követhették el.
[1/2] | ![]() |
|
Kapcsolódó írások:
- Előzetes letartóztatásban a gyönki gyilkosság három gyanúsítottja
- Képek: Brutális gyilkosság! Ittasan ment haza - Gyermekével és élettársával végzett
- Gyönki gyilkosság: őrizetbe vettek két férfit
- Nagycsécsi gyilkosság - Rendőri jelenléttel virrasztanak az áldozatok házánál
- Tízmillió forintra emelik a nagycsécsi gyilkosság nyomravezetői díját