Lezuhant gép
Születésnapjára kapta a repülést a Gödöllőnél szörnyet halt kisfiú
Születésnapos kisfiú volt az egyik áldozata a vasárnapi gödöllői repülőgép-balesetnek.
2016.09.20 09:58ma.hu
A gödöllői kisrepülőgép-baleset egyik áldozata, egy kisfiú a születésnapjára kapta meglepetésként a sétarepülést – közölte az RTL Klub és a Blikk.
Anya és gyermeke már korán reggel elindult Budapestről, hogy időben kiérjenek a gödöllői repülőtérre – idézte fel a történteket a lap. Alig emelkedtek el a földtől, amikor pár száz méteres magasságban összeütköztek egy másik, ejtőernyősöket szállító kisrepülőgéppel.
A nő és gyermeke, illetve a gépet vezető B. Zsolt a földbe csapódás pillanatában szörnyethalt. A másik gép vezetője, F. Szabolcs sem élte túl az ütközést, az ő gépén utazó ejtőernyősök azonban még időben el tudták hagyni a fedélzetet, szabályosan kiugrottak a gépből az ütközés előtt.
Mindkét pilóta családos volt, egyikük felesége a tragédia hallatán azonnal a reptérre sietett, ahol rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá. A másik pilóta informatikusként dolgozott, de mindig is a repülés volt a szerelme, az volt az álma, hogy egyszer egy nagygépet vezethet.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalánál közölték, vizsgálják, hogy személyi felelősség megállapítható-e a baleset okaként, valamint a pilóták betartottak-e minden repülésre vonatkozó szabályt.
Mindenesetre, a roncsokat a tököli repülőtérre, egy zárható hangárba szállították. A hatóságnak hetven napja van arra, hogy kivizsgálja, mi történt pontosan.
Kapcsolódó írások:
- Kisrepülő-tragédia: szemtanúkat keres a rendőrség
- Kisrepülő-baleset: hétfőn elszállítják a roncsokat
- Ez okozhatta a gödöllői kisrepülő-tragédiát
- Szemből, nagy sebességgel ütközhetett a két lezuhant kisgép
- Ejtőernyős-ugratást végzett a Gödöllőnél lezuhant egyik gép
- Újabb részletek a gödöllői repülőgép-tragédiáról - 4 halott
- Lezuhant egy kisrepülő Gödöllőnél - mind a hárman meghaltak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06