Hibázott a vezető?
Büntetőeljárás indult a mozdonyvezető ellen a monorierdői vasúti baleset ügyében
Büntetőeljárás indult a Monorierdőnél történt vasúti baleset ügyében az InterCitybe belerohanó személyvonat vezetője ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti Osztályának vezetője keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
2008.10.28 14:07MTITörök Csaba alezredes elmondta: a szakértői vizsgálatok szerint a mozdonyvezető tehető felelőssé a négy ember halálát és húsznál több utas sebesülését előidéző balesetért. A gyanúsított ellen a vasúti közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folyik vizsgálat, e cselekményért 2-8 év börtönbüntetés szabható ki - tette hozzá.
A mozdonyvezető a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, a baleset bekövetkezéséért nem tartja magát felelősnek, ezért védőjének indítványozására további igazságügyi szakértőket rendelnek ki az ügy körülményeinek tisztázására.