Nagyszabású akció
Hat nap alatt nyolc embercsempész került rendőrkézre
Hat napon belül nyolc olyan embert fogtak el a készenléti rendőrök, akik valamilyen, embercsempészethez köthető tevékenységet végeztek.
2015.11.07 12:13HavariapressA Délkelet-európai Rendészeti Együttműködési Központ e hétre szervezett közös akciót az embercsempészet, valamint ebben kapcsán a háttérben működő szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében; a műveletben Magyarországon kívül, további 11 ország vett részt.
Magyar részről a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vettek részt az akcióban, melynek hat napja alatt - több büntetőeljárás kapcsán - hét embert fogtak el embercsempészés, egy nyolcadikat pedig jogellenes tartózkodás elősegítése miatt.
A gyanú szerint az elfogott embercsempészek vagy szállítóként vagy ,,előfutárként" vettek részt a bűncselekményekben, anyagi ellenszolgáltatás fejében.
A nyolcadik férfit pedig azzal gyanúsítják, hogy 2014. október végétől december elejéig szinte napi rendszerességgel szállásolt el budapesti lakásában négy és tíz fő közötti számban - vagyoni haszonszerzés céljából - illegális migránsokat, segítséget nyújtva ezzel a jogellenes tartózkodásukhoz.
Az elfogottak közül három embercsempészéssel gyanúsított férfit az illetékes bíróság már előzetes letartóztatásba helyezett, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik. Velük szemben a további eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06