Munkahelyi baleset
Halálos áramütés miatt emeltek vádat egy karbantartó ellen Zalában
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy keszthelyi férfi ellen, akinek a hibájából tavaly áramütés miatt meghalt egy szerelő a zalaegerszegi főposta épületében.
2015.08.14 12:13MTIPirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az előzményekről az MTI-nek pénteken elmondta: tavaly március 24-én a zalaegerszegi főposta telefonközpontjában egy külső cég dolgozói a használaton kívüli gyengeáramú kábelek elbontásán dolgoztak. Az egyik szerelő létrán mászott fel egy szerverszekrény tetejére, hogy hozzáférjen az ott lévő kábelekhez.
A munka során a 41 éves férfi a fejével hozzáért a mennyezeti lámpatesthez, amelytől olyan erősségű áramütést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A vizsgálat kiderítette, hogy a telefonközpont termében az egyik lámpasor fénycsőarmatúráit még 1994-es felszerelésükkor hibásan rögzítették. A védővezeték helyére a fázist kötötték, így pedig az egész lámpatest feszültség alá került.
A Zalaegerszegi Városi Ügyészség egy 43 éves keszthelyi férfi ellen emelt vádat, mert az ő feladata volt az elektromos rendszerek időközönkénti felülvizsgálata. Figyelmetlensége és a mérőműszer helytelen használata miatt azonban nem vette észre a hibás bekötést, illetve azt, hogy a lámpatest feszültség alatt van.
A karbantartónak foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelni - tette hozzá a zalai főügyészség szóvivője.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06