Brutális és elfogadhatatlan

Embertelen tömeges állatkínzás Orosháza külterületén

Orosháza külterületén jelentős vadelhullást észleltek, brutális, ami az állatokkal történt.

2015.04.16 10:20MTI
freedigitalphotos.net/adam

Félszáznál több, nagy szenvedések között elpusztult őz miatt rendelt el nyomozást az Orosházi Járási Ügyészség kedden; a városi rendőrkapitányság állatkínzás bűntett gyanúja miatt indít eljárást.

A Békés Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében közölte: Orosháza külterületén két vadásztársaság a szántóterületen március 22-e után jelentős vadelhullást észlelt.

Az egyik vadásztársaság elnökének jelzésére a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága, valamint a földművelésügyi igazgatóság vadászati és halászati osztálya március 23-án helyszíni ellenőrzést tartott, ahol 54 őz és öt mezei nyúl tetemet találtak.

A szakemberek megállapítása szerint a szántóterületen rágcsálóirtó szereket szórtak ki, ennek jelenlétét az állattetemekben toxikológiai vizsgálattal állapították meg. A hatóság szerint a kimutatott rágcsálóirtó szer szabad forgalmú ugyan, azonban szántóföldi felhasználása tiltott.

A használt szer véralvadásgátló hatású, amely a gyomornyálkahártyán keresztül felszívódva fejti ki hatását, belső vérzést okoz, így a megmérgezett állatok elhúzódó módon, nagy szenvedések között múltak ki - írták.

A járási ügyészség hivatalból rendelt el nyomozást; az eljárást az Orosházi Rendőrkapitányságnak különös szenvedést és több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntettének gyanúja miatt kell lefolytatni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.