Idős asszony állta útját
Lerántották a maszkját - előzetesben a miskolci bankrabló
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki néhány hete kirabolt egy takarékszövetkezetet Miskolcon, de a menekülésekor egy asszony az útját állta és lerántotta a maszkját, így felismerhetővé vált a kamerák számára.
2014.12.19 18:56HavariapressA borsodi megyeszékhelyen november 26-án déltájban lépett be egy fegyveres egy takarékszövetkezeti fiókba, majd pénzt követelt az ott dolgozóktól. A férfi meg is szerezte a kassza tartalmát, de menekülése közben egy idős asszony, aki épp akkor lépett a helyiségbe, elállta az útját, majd rövid dulakodás után lerántotta a fején lévő maszkot.
A rabló így is elmenekült, de a biztonsági kamerák így már felismerhető felvételt készítettek róla, ez alapján a rendőrség december közepére azonosítani tudta a gyanúsítottat.
A 37 éves férfit csütörtökön reggel Budapesten fogták el, terrorelhárítók közreműködésével, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit pénteken el is rendelt a bíróság.
A férfi kihallgatása közben felmerült a gyanú, hogy az illető több más rablást is elkövethetett az ország különböző pontjain, e bűncselekmények részleteinek tisztázása jelenleg is folyamatban van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06