24 gyanúsított
Felszámolták az embercsempész bandát
Két afgán, egy román és 21 magyar állampolgárból álló, embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.
2014.01.10 22:05MTI
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a 24 tagú bűnszervezet 2012. februártól novemberig 121 alkalommal - alkalmanként 3-4 afgán és pakisztáni állampolgárnak -, összesen 435 embernek nyújtott segítséget közvetlenül Magyarország déli határszakaszáról, illetve menekülttáborokból Ausztriába, valamint Olaszországba történő illegális kiutazáshoz.
A bűnszervezet élén két afgán állampolgár állt, szoros kapcsolatban magyar szervező társaikkal, akiknek az volt a feladatuk, hogy további embereket szervezzenek be illegális szállításokra. A magyar szervezők 100 eurót, a szállítók 200-500 eurót kaptak szállításokként. Az afgán főszervezővel kapcsolatban állt egy román állampolgár is, aki a gyanú szerint középszintű szervezőként magyar sofőröket bízott meg illegális bevándorlók szállításával.
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottaknak a bűncselekmények elkövetésével több ezer euró hasznuk volt. A pénz jelentős részét felélték, azonban az egyik főszervezőnél tartott házkutatás alkalmával 6000 dollárt lefoglaltak a rendőrök. A főszervezők a szállítók részére a bűncselekmények elkövetéséért összesen 61 000 eurót fizettek ki - írta a rendőrség.
Az ügyben az NNI befejezte a nyomozást, és a 24 gyanúsítottal szemben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldi a Bajai Járási Ügyészségnek - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06