Lebuktak a csalók
Újabb lóhúsbotrány
Emberi fogyasztásra alkalmatlannak nyilvánított lóhússal üzletelő bűnszövetkezetre csapott le hétfőre virradóra a rendőrség Franciaországban és 21 gyanúsítottat vettek őrizetbe.
2013.12.16 20:16MTIA lovakat - még élve - laboratóriumok használták: antitesteket termeltettek szervezetükkel egyebek közt veszettség és tetanusz elleni szerekhez.
Az állatokkal idővel végeztek, tetemükön pedig feltüntették, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ezt a dokumentációt hamisította emberi fogyasztásra alkalmasra az állatorvosokból és informatikusokból álló bűnszövetkezet, majd pedig eladta a lóhúst.
A marseille-i ügyészség közölte: nincs bizonyítéka arra, hogy a hús mérgező lenne, de arra igen, hogy emberi fogyasztása alkalmatlannak nyilvánították a laboratóriumok, melyek - az ügyészség szóhasználata szerint - áldozatok az ügyben.
A laboratóriumi lóhúsból nemcsak francia asztalokra jutott, a banda exportált is. Az ügyészség közölte, hogy több országba is került a termékből, de csupán Spanyolországot említette név szerint. A nyomozás eddigi eredményei szerint legalább száz ló végezte tányérokon megsemmisítő telepek kemencéi helyett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06