Fél óra alatt elfogták az elkövetőt
Megkéseltek egy zalaegerszegi vállalkozót
Súlyos szúrt és vágott sérüléseket szenvedett még múlthét hétfőn egy zalaegerszegi vállalkozó, akit lakásán egy késes támadó sebesített meg. Az elkövetőt fél óra alatt elfogták.
2013.09.09 13:42MTI
Farkas Tibor, Zalaegerszeg rendőrkapitánya elmondta: lakásán kereste fel a vállalkozót a 22 éves támadó, aki késsel követelt pénzt, de mert nem kapott, dulakodni kezdtek. Áldozata eközben súlyos szúrt és vágott sérüléseket szenvedett, majd a lakásából csak az erkélyen át mert kimenekülni.
A támadót kutyás járőr segítségével fél órán belül, még a tetthely közelében elfogták - közölte a rendőrkapitány.
Szűcs Ádám rendőr törzsőrmester - aki Prima nevű kutyájával szintén részt vett a sajtótájékoztatón - azt mondta, a támadás helyszínéhez közel járőrözött kutyájával, amikor egy félreeső, bokros területen mocorgásra lett figyelmes. Igazoltatni akarta a véres ruhában bujkáló férfit, aki azonban támadólag lépett fel.
A kutya elhárította a támadást a szájkosarával a férfi mellkasára mért ütéssel. Farkas Tibor hozzátette, a felfegyverkezve elkövetett rablásnak minősülő eset nem az első ügye a 22 éves gyanúsítottnak. Jelenleg is folyik ellene eljárás Celldömölkön orgazdaság miatt, Zalaegerszegen pedig betöréses lopás kapcsán körözték.
A rendőrkapitány az MTI kérdésére arról is szólt, hogy a gyanúsított futólag ismerte áldozatát, akihez azért csengetett be, mert sejtette, hogy nagyobb mennyiségű készpénz lehet nála. Az esetről pedig mostanáig azért nem számoltak be, mert a sértett súlyos állapota miatt a meghallgatás és a szembesítés elhúzódott.
Az MTI más forrásból úgy tudja, a támadás áldozata egy albán állampolgárságú, Zalaegerszegen tevékenykedő vállalkozó. Valószínűleg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy közösségi oldalon rendszeresen közölte, sportfogadási játékokon esetenként százezres nagyságrendű nyereményekhez is jutott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06