Sokkoló adat
Évente 270 ezer embert gázolnak el a világban
Évente több mint 270 ezer embert gázolnak halálra a világon, ez a közúti balesetekben elhunyt áldozatok 22 százaléka - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön kiadott statisztikájából.
2013.05.02 21:28MTIAz ENSZ szakosított ügynöksége felszólította a világ országait, hogy tegyenek konkrét lépéseket a szám radikális csökkentésének érdekében. Ez a téma áll a középpontjában a május 6. és 12. között tartandó nemzetközi közlekedésbiztonsági hétnek is. Az egyhetes rendezvénysorozat - amelyhez 70 ország csatlakozott - abba a kampányba illeszkedik, amelynek célja, hogy ebben az évtizedben világszinten ötmillióval csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma.
A WHO javaslatokat is tett a nemzetközi hét alkalmából. Ajánlja egyebek között a kerékpárosokra vonatkozó szabályozás szigorítását, a gyalogosok közlekedésének biztonságosabbá tételét az autóforgalom elkerülésével, például aluljárok létesítésével, valamint a forgalom elterelését és lassítását a legveszélyesebb utakon. A statisztika szerint a gyalogosok számára a legveszélyesebb régió Afrika, ahol a balesetben elhunytak 38 százaléka gázolás áldozata.
Kapcsolódó írások:
- Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon
- Halálos gázolás a Lehel utcában a 14-es villamos vonalán
- Gázolás és síntörés - két vonalon késnek a vonatok
- A gyorsvonat elé vetette magát
- Rendőrgázolás - június végéig meghosszabbították az osztrák hummeres előzetesét
- Halálos gyalogosgázolás történt Ceglédnél
- Halálos gázolás a HÉV-vonalon
- Cserbenhagyót keres a rendőrség - félmilliót ér