Fegyverrel
Rablás: nyolc év fegyház két kameruni származású férfinak
Egyenként nyolc év fegyházbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön, nem jogerősen két kameruni származású férfit, aki 2009-ben Visegrádra csalt, majd útközben fegyverrel kirabolt egy osztrák állampolgárságú vállalkozót.
2013.03.28 20:12MTIKoszta János, a törvényszék szóvivője közölte: a jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás miatt hozott ítélet szerint az elsőrendű vádlottnak 2 millió forint pénzbüntetést is ki kell fizetnie. Az első- és a másodrendű vádlottat, Abunuaw Geoffrey-t és Nyenty Lionelt az ítélet kihirdetése után előzetes letartóztatásba helyezték.
Az életvitelszerűen Magyarországon tartózkodó férfiak közül Abunuaw Geoffrey 2009 júliusában bement a későbbi sértett esztergomi autószerelő-műhelyébe "nézelődni", s egy üzleti ajánlattal is előhozakodott, de a nyelvi nehézségek miatt nem jutottak dűlőre.
Pár nappal később a férfi visszatért a "tolmácsával" (a másodrendű vádlottal), majd többször is találkoztak, míg végül augusztus 17-én az elsőrendű vádlott felvetette, hogy kedvező áron, 40 ezer euróért be tud hozni Svájcból egy 2006-os évjáratú Porsche 911 típusú gépkocsit. Megegyeztek a vételár felének készpénzben történő kifizetéséről, illetve a fennmaradó összeg későbbi átutalásáról.
Tíz nappal később találkoztak a vállalkozó esztergomi házánál, miközben a férfi élettársa felvette a számláról a korábban kölcsönkért pénzt, majd Abunuaw Geoffrey javaslatára - aki azt mondta, hogy Visegrádon van a Porsche - elindultak a városba.
A 20 ezer eurót a későbbi sértett kérés ellenére sem adta át előre, azt magánál tartotta, úgy vezetett. Mellette a másodrendű, mögötte az elsőrendű vádlott ült, kocsijukat a vállalkozó élettársa egy másik autóval követte. Visegrádra beérve a hátul ülő férfi megállíttatta a kocsit, majd fegyvert nyomott a sértett nyakához, és felszólította, hogy adja oda a pénzt, amit meg is kapott. A vádlottak elvették az indítókulcsot, megfenyegették a sértettet, majd mielőtt a vállalkozó élettársa beérte volna őket, gyalogosan távoztak a helyszínről. A pénzt elosztották.
Az eldobott slusszkulcsot a sértett és élettársa megtalálta, de a támadókat hiába keresték - tette hozzá Koszta János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06