Hétvégi csúcstalálkozó
Félszáz határsértőt fogtak Csongrádban
Tizenegy csoportban 52 határsértőt és egy embercsempészt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei Csongrád megye déli részén az elmúlt 24 órában.
2013.03.09 09:46MTISzenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: pénteken kora délután Röszke belterületén állítottak meg a járőrök egy személygépkocsit, amelyben öten utaztak. Gyorsan kiderült, hogy a koszovói állampolgárságú sofőr négy illegális bevándorlót szeretett volna Nyugat-Európába eljuttatni. Az algériai, marokkói és nyugat-szaharai állampolgárok ellen idegenrendészeti, az őket segítő koszovói ellen pedig büntetőeljárás indult.
Az esti órákban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreinek közreműködésével egy kamion rakterében bukkantak öt határsértőre a rendőrök. Az útlevélkezelőnek feltűnt, hogy a vámzár zsinórját megrongálták, ezért kérte, hogy a pénzügyőrök röntgennel is vizsgálják át a járműszerelvényt. Így fedezték fel a makedón és afgán állampolgárokat.
Szombat reggelre további kilenc esetben 43 határsértőt fogtak el a rendőrök, főként Röszke külterületén. Ők szinte valamennyien afrikai országból érkeztek. Ellenük idegenrendészeti eljárás indult - tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06