Erőszakos közösüléssel gyanusítják
Letartóztatták a nőket megtámadó csörögi férfit
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken azt a csörögi férfit, akit erőszakos közösüléssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség, mert két egymást követő napon két nőt támadott meg Dunakeszin és a sződligeti Duna-parton.
2013.03.08 15:17MTIA Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Kállai Gábor közölte: a Váci Járásbíróság a szökés, elrejtőzés veszélye, a tanúk esetleges befolyásolása, a cselekmény tárgyi súlya és a gyanúsított büntetett előélete miatt döntött a 30 napos kényszerintézkedés elrendelése mellett.
A sződligeti esetről Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta, hogy az eddigi adatok szerint a 23 éves N. Sándor kedd reggel egy kerékpárúton futó nőt támadott meg. Késsel arra kényszerítette, hogy a közeli fás területre menjen vele, ott megerőszakolta, majd elvette a telefonját, és elmenekült.
A váci rendőrök pár óra múlva Csörögön elfogták a támadót, akiről utóbb kiderült, hogy hétfő dél körül Dunakeszin próbált megerőszakolni egy a vonathoz siető nőt. A leszólított és megfenyegetett sértettel a férfi dulakodni kezdett, többször combon szúrta csavarhúzóval, majd kétszer bele is harapott. A nőt az mentette meg, hogy az állomásra megérkezett a vonat, így a támadó - az áldozatától elvett táskával - eltűnt a helyszínről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06