Nevelőotthonból szöktek

Nem volt rajtuk bukósisak - így buktak le

Egy lopott motorral próbált úti céljához eljutni két nevelőotthonból szökött fiú, a rendőrök azonban megállították őket, mert bukósisak nélkül, a járdán hajtottak.

2013.03.06 08:45MTI

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a járőröknek a Kálvária sugárúton tűnt föl, hogy két fiatal egy segédmotoros-kerékpárral bukósisak nélkül, a járdán közlekedik. 

Megállították őket, és kiderült, hogy eltűnés miatt is körözés alatt állnak. Bevallották, hogy Bordányban voltak, majd onnan szerettek volna Szegedre jutni. Mivel buszra nem volt pénzük, úgy döntöttek, "kölcsönveszik" a motort, amit terveik szerint másnap visszajuttattak volna tulajdonosának. 

A két fiatal ellen jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult eljárás - közölte a százados.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.