A 14 lakót kimenekítették az épületből
Gázrobbanás volt Szolnokon egy társasházi lakásban
Gázrobbanás volt és tűz ütött ki Szolnokon egy társasházi lakásban csütörtök hajnalban. Senki nem sérült meg komolyabban, 14 lakót kimenekítették az épületből.
2012.12.13 07:20MTI S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a robbanás eddig tisztázatlan körülmények között, éjfél után húsz perccel történt a Mikszáth Kálmán utcai 4 emeletes, 11 lakásos társasház egyik első emeleti lakásában.
A detonációt a szomszédos utcában található megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletben lévő dolgozói is hallották – tette hozzá. A helyszínre a 3 perc alatt kiérkező szolnokiak mellett Ceglédről is vonultak tűzoltóegységek.
Az épületből tíz felnőttet és 4 gyereket menekítettek ki. Az elsődleges információk alapján senki sem sérült meg komolyabban, a lakás tulajdonosa szenvedett egyedül 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést. Az otthon tartózkodókat a tűzoltók légzőkészülékek segítségével mentették ki a házból.
A felrobbant lakás teljesen kiégett és használhatatlanná vált – fogalmazott a zászlós. Közölte: az éjszaka folyamán az ingatlan többi lakója sem térhet haza, valamennyien rokonokhoz mentek.
Éjszaka a rendőrség biztosítja a helyszínt, reggel a katasztrófavédelem és a rendőrség szakemberei statikusokkal vizsgálják meg az épület állapotát.
Dávid Mónika, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben közveszély okozás megalapozott gyanújával indult nyomozás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06