Több tucatnyi késszúrás
Találomra gyilkolt - egy év után fogták el
Egy évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét fogta el a rendőrség; a most 24 éves fiatalember több tucatnyi késszúrással végzett egy találomra kiválasztott, szintén 24 éves férfival tavaly novemberben a XXII. kerületben, a Gyula vezér lépcsőnél.
2012.12.07 13:38MTISulányi Vilmos rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi alosztályvezetője sajtótájékoztatón pénteken elmondta: a gyanúsított, akinek előzetes letartóztatásáról a nap folyamán dönt a bíróság, beismerte tettét.
A bűncselekmény hátterében az állt, hogy az elkövető pszichés zavarokkal küszködött, öngyilkos akart lenni, de ezt megelőzően tesztelni akarta, hogy késsel milyen sérülést lehet okozni - tette hozzá.
Sulányi Vilmos elmondta: a tavaly november 23-án történt támadás "elképesztő brutalitással zajlott le", a 24 éves, környéken lakó áldozattal testszerte több tucatnyi késszúrással végeztek.
Az alezredes szerint a nyomozás során minden jel arra utalt, hogy útonálló volt a támadó. November végén jutottak olyan információhoz, ami elvezette őket a büntetlen előéletű elkövetőhöz. Az MTI kérdésére az alosztályvezető további részletet nem árult el arról, hogyan azonosították a férfit.
Elmondta, hogy a gyanúsított véletlenszerűen választotta ki áldozatát, napokig tartó terepszemlét végzett. A bűncselekmény napján a buszmegállónál elemezte a leszállókat és az alapján választotta ki áldozatát, hogy vele egy súlycsoportú volt, így bízhatott abban, hogy a tervét sikeresen végrehajtja. Követte a munkából hazatérő áldozatát, majd megelőzte és megkérdezte tőle, mennyi az idő. Ekkor az áldozat szembefordult vele, a támadó pedig azonnal lesújtott rá. Az áldozat ellenállt, egy rövid időre a támadó fölé is kerekedett, de a folyamatos szúrások miatt végül elvesztette erejét.
Sulányi Vilmos külön kitért arra is, hogy a gyanúsított nem beszélt senkinek a bűncselekményről, ezért is volt nehéz eljutni hozzá, továbbá azért is, mert semmi kapcsolata nem volt az áldozatával.
A gyanúsítottnál házkutatást is tartottak, és megtalálták a bűncselekményhez használt kést, amelyről az alezredes elmondta, hogy az egy vadásztőrré átalakított, nem rendszeresített rohamkés, amelyet az apjától kapott ajándékba korábban a gyanúsított.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a tettét követően a gyanúsított tényleg megpróbált-e öngyilkos lenni, Sulányi Vilmos azt mondta: megkísérelte, de a fájdalom miatt abbahagyta.
A bűncselekmény minősítésével kapcsolatban azt mondta: a különös kegyetlenség mellett vizsgálják a nyereségvágyat is, mert eltűnt a helyszínről a sértett mobiltelefonja.
Újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy az áldozat családfenntartó volt, egy kiskorú gyerek maradt utána.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06