Két osztálytársuk végzett Jocóval
Tragikus halál - a szülők kiálltak a kaposvári gimnázium mellett
Egy nappal a 17 éves nagyatádi fiú temetése után, csütörtökön este, összevont szülői értekezletet tartottak Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban, amelynek a tragikus körülmények között elhunyt fiú a tanulója volt.
2008.05.30 07:53MTIAkárcsak azok, akik május 21-én a halálát okozták, megverték és egy tóba dobták az eszméletlen fiút, aki korábban a barátjuk, az osztálytársuk volt. Ám Jocó "elfordult tőlük, nagyképű volt velük" - mondták kihallgatásukkor a rendőrségen, amit nem hagytak megtorlás nélkül. Reöthy Ferenc, az iskola igazgatója a tragikus eseményről tájékoztatva a mintegy kétszáz szülőt, csak a tényekről beszélt, a városban elterjedt szóbeszédekkel kapcsolatosan nem bocsátkozott találgatásokba.
Összefogást kért és nagyobb figyelmet: szülőktől, pedagógusoktól egyaránt. A szülők megrendülten hallgatták, majd végül megtapsolták az igazgatót, ezzel is jelezve, később aztán szóban is megerősítve, hogy nem hibáztatják sem őt, sem a kollégáit, amiért nem tudták elejét venni a tragédiának. Kiálltak az iskola mellett, és osztották az igazgató véleményét az összefogást és a gyerekekre való nagyobb odafigyelést illetően. A közel kétórás, nem sajtónyilvános szülői értekezleten elhangzottakról a távozáskor csak néhány szülő nyilatkozott név nélkül és igen szűkszavúan az újságíróknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06