A határsértők gyermekvédelmi otthonba kerülnek
Tizenkét afgán gyereket fogtak el a rendőrök Röszkénél
Tizenkét afgán állampolgárságú gyereket fogtak el két csoportban a rendőrök Röszke közelében vasárnapra virradóra; majd gyermekvédelmi otthonba kerülnek.
2012.09.09 10:10MTIA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője Szenti Szabolcs elmondta, először egy héttagú csoportra figyelt fel a stabil hőkamera kezelője, akik Röszke külterületén próbálkoztak illegálisan magyar területre lépni, majd nem sokkal később újabb öten kíséreltek meg az autópálya-határátkelőhelyet megkerülve átjutni a zöldhatáron.
A határsértők, amikor meglátták a rendőröket, először visszafutottak Szerbiába, majd néhány perccel később újra megpróbálták, ekkor azonban elfogták őket - tudatta a százados.
Az 5 és 15 év közötti gyerekeket a rendőrök a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre szállították, ahol enni és inni kaptak. Meghallgatásukat követően gyermekvédelmi otthonba kerülnek - mondta a szóvivő.
A gyerekek azt mondták, hogy valamennyien Afganisztánban születtek, és családjukkal indultak el Európa felé, a hosszú úton azonban elszakadtak rokonaiktól, ezért úgy döntöttek, együtt próbálnak meg eljutni Nyugatra - közölte Szenti Szabolcs.