29 határsértőt fogtak el egy nap alatt
Afgánok, pakisztániak, koszovóiak akadtak fenn a zöldhatáron
Huszonkilenc határsértőt és egy embercsempészt fogtak el csütörtök este és péntek reggel között a rendőrök Csongrád megye déli részén.
2012.09.07 10:34MTISzenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a járőrök lakossági bejelentés alapján ellenőriztek egy személygépkocsit az 55-ös úton. Amikor a jármű megállt, négy ember ugrott ki belőle és futásnak eredt. A rendőrök utánuk rohantak, és elfogták a négy afgán állampolgárt, akik közül hárman már sokadjára próbálkoznak a zöldhatáron keresztül Magyarországra jutni. Előállították, majd őrizetbe vették a gépkocsi magyar sofőrjét is, aki ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Késő este a röszkei stabil hőkamera segítségével fedeztek fel egy nagyobb csoportot: tizennyolc illegális migránst - afgán, bangladesi és koszovói állampolgárokat - sikerült elfogni, és köztük is akadtak, akik már korábban is próbálkoztak - tudatta a százados.
Ásotthalom külterületén pedig hat pakisztáni és egy iraki állampolgár lépett magyar területre a zöldhatáron keresztül; előállították őket.
Szenti Szabolcs közölte, hogy szeptember első hetében 115 határsértőt fogtak el Csongrád megyében. Az illegális migránsok feltehetően még a rossz idő beköszönte előtt megpróbálnak a schengeni övezetbe jutni, ezért a következő hetekben várhatóan erősödni fog a migrációs nyomás a déli határszakaszon - tette hozzá.