Nemzetközi és európai elfogatóparancs

Magyar Róbert és a "fekete sereg" ügye

Elfogták a rendőrök a "fekete sereg" egykori, szökésben lévő vezetőjét Spanyolországban.

2012.08.27 21:30MTI

A Blikk információit Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője erősítette meg hétfőn az MTI-nek.

HÁTTÉR

Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az ügy előzményeiről és hátteréről:



A rendőrség 2006. június 28-án hozta nyilvánosságra, hogy elfogta M. Róbertet és a hozzá köthető bűnözői kört.

Magyar Róbert és 29 társa ellen emberölés és más bűncselekmények miatt 2006 novemberében emeltek vádat, a Fővárosi Bíróság 2007. március 6-án kezdte tárgyalni az ügyet.

Magyar Róbertet azzal vádolták, hogy a "fekete sereg" nevű bűnszervezet vezetőjeként ő adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére; a gyilkosságot 2003. augusztus 27-én követték el Budapesten, egy III. kerületi játékterem előtt. A vád szerint 2004. június 23-án egy XV. kerületi diszkóban a vádlottak egy rivális csoport tagjaival kerültek összetűzésbe, amely lövöldözésbe torkollott. Akkor csak egy ember sérült meg. A vádiratban szerepel egy mátészalkai vállalkozó halálos megfenyegetése is, ő a csengersimai határátkelőnél folytatott illegális cigarettakereskedelem felvásárlójaként Magyar Róbert riválisa volt.

2008. szeptember 20-án Magyar Róbert előzetes letartóztatásának időtartama elérte a három évet, ezért a hatályos büntetőeljárási jogszabály alapján előzetes letartóztatása megszűnt, és a bíróság házi őrizetre módosította. (Ez a rendelkezés azóta megváltozott; ha tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő a bűncselekmény, akkor az előzetes letartóztatás időtartama négy évre nő.) Magyarral együtt több tucat gyanúsított került előzetesből házi őrizetbe.

2010. január 21-én a tárgyaláson bejelentették, hogy Magyar Róbert eltűnt, és kiderült az is, hogy a rendőrök több mint egy napon keresztül rá sem néztek a házi őrizetben levő vádlottra. Magyar Róbert hozzájárult ugyan ahhoz, hogy elektronikus nyomkövetővel figyeljék, de nem állt rendelkezésre ilyen eszköz. Az ügyben a budapesti rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el. A tárgyaláson elhangzott az is, hogy Magyar Róbert levelet hagyott hátra a feleségének, azt írta, azért távozik, mert "nem akar úgy járni, mint Kaiser Ede, akit ártatlanul ítéltek el".

A Fővárosi Bíróság nemzetközi és európai elfogatóparancsot adott ki ellene.

2010. május 20-án az ügyész vádbeszédében tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte. December 13-án első fokon a Fővárosi Bíróság tényleges életfogytiglan letöltendő börtönbüntetésre ítélte Magyar Róbertet, 28 társa pedig még összesen több mint száz év fegyházat kapott. A "fekete seregként" ismertté vált bűnszervezet az ügyészség szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos küzdelmeket folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért, és még a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza. Pusztán a kiszabott büntetések ismertetése egy órán át tartott, az ítéletet nyolc órán át indokolták. A bíróság jobbára bizonyítottnak találta a korábbi vádpontokat.

A másodfokú tárgyalás 201

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.