Rossz anyagi körülmények
Kilátástalanság okozta a tatabányai családi tragédiát
Rossz anyagi körülményeik miatti kilátástalansággal indokolta tettét az a férfi, aki szerdán a tatabányai Sport Hotelben felvágta két gyerekének és élettársának az ereit, majd magát is megsebesítette.
2012.08.23 16:12MTIA Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella tájékoztatása szerint a családfő elismerte tettét. Elmondta, hogy hiába próbálkozott hazai és külföldi munkavállalással. Élettársával közösen határozták el, hogy a lehetetlennek vélt helyzetet gyilkossággal és öngyilkossággal oldják meg.
Kedd este gyógyszerrel próbálkoztak, de az hatástalannak bizonyult, ezért szerda reggel a családfő élettársa belegyezésével csuklótájékon megvágta mindkét gyermek ütőerét, majd ugyanezt tette élettársával és önmagával is.
Léber Gabriella elmondta, a halál beálltának elhúzódásával a férfiban megszólalt a lelkiismeret, és értesítette a mentőket, akik megmentették a család életét. A férfi és élettársa ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Őrizetbe vételük mellett kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
A sajtóreferens közölte, hogy a tervezettől eltérően nem tartanak sajtótájékoztatót az ügyben, és a büntetőeljárás további részleteiről annak lezárásáig nem adnak tájékoztatást.
A sérültek nincsenek életveszélyben, de a család kérésére több információt nem adhat az ellátott betegek állapotáról - tájékoztatta az MTI-t Balogh Márta, a Szent Borbála Kórház sajtóreferense.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06