Kisebb detonációt okozott a gáz

Berobbant a csatornarendszer Érden

Kisebb robbanás történt Érden szombaton délután, a csatornarendszerbe jutott gáz robbant be.

2012.08.11 21:39MTI

Senki sem sérült meg, a lakókat az érintett körzetből ideiglenesen kiköltöztették - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem az MTI-vel.

Szabó János igazgatóhelyettes elmondta: az érdi Harkály és a Bagoly utca csatornarendszerébe rágcsálóirtásból származó maradékgáz került, minden jel szerint ez robbant be. A családi házas övezetben biztonsági okokból 48 lakóépületből ideiglenesen kitelepítették a lakókat, ők csak akkor térhetnek vissza, ha megtörtént az intenzív szellőztetés és a gáz semlegesítése.

A katasztrófavédelem honlapján közölte, hogy mintegy 100 embert telepítettek ki, az érdi katasztrófavédelmi kirendeltséget nyitották meg számukra befogadóhelyként.

Szabó János tájékoztatása szerint jelenleg szellőztetik a csatornarendszert és mérik a gáz koncentrációját. Az érdi tűzoltóság mellett a helyszínen tartózkodik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vegyi laborja, valamint a rendőrség, a mentőszolgálat és a csatornázási művek munkatársai.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.