Mindenképpen el akart jutni Szegedre
Bezúzta a busz ablakát, majd biciklit lopott az ittas férfi
Alig állt a lábán az italtól, de Szegedre akart utazni Zákányszékről. Amikor a buszsofőr visszautasította, beverte a busz ajtajának üvegét, majd ellopott egy kerékpárt.
2012.05.16 10:55ma.huHétfőn délelőtt egy erősen ittas férfi akart Zákányszék főutcáján felszállni a Szeged felé tartó menetrendszerinti járatra. A sofőr nem engedte, hogy velük utazzon, ezért a férfi dühében betörte az autóbusz első ajtajának üvegrészét, amivel körülbelül kétszázezer forint kárt okozott. Ezután elindult a település központja felé, ahol egy udvaron meglátott egy kerékpárt, amit magához vett. A férfit azonban követte az autóbusz vezetője és egy időközben odaérkező polgárőr is, akik a rendőrök megérkezéséig visszatartották az erősen ittas embert.
A 45 éves román állampolgár kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését. Mint mondta, a kerékpárt azért lopta el, hogy megmutassa a sofőrnek, hogy mindenképpen eljut Szegedre, ha nem busszal, akkor kétkerekűvel.
A férfi ellen rongálás bűntette és lopás vétsége megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Mivel korábban már volt büntetve, illetve állandó lakóhellyel nem rendelkezik, ezért a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és előterjesztést tett az előzetes letartóztatásának indítványozására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06