Határsértők és embercsempészek buktak le
Illegális bevándorlókról mesélt a kamionröntgen Röszkén és Tompán
Hét határsértő és három embercsempész ellen indult eljárás, miután Röszkén és Tompán a kamionröntgen a járművekben kimutatta az illegális határátlépőket, köztük egy kisgyermeket.
2012.04.14 14:32MTINémedi Varga Éva őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferensének tájékoztatása szerint pénteken, szinte egy időben Röszkén egy, míg Tompán két kamionból kerültek elő a rakomány között rejtőzködő külföldi állampolgárok.
A Csongrád megyei Röszkén egy török felségjelű tehergépjárművet vizsgáltak a pénzügyőrök, amely a benyújtott okmányok alapján őrölt pörkölt mogyorót szállított Törökországból Németországba. A jármű röntgenvizsgálata alapján a pénzügyőrök a rakteret felnyitották, ahonnan két afgán állampolgár került elő.
A Bács-Kiskun megyei Tompán a pénzügyőrök egymás után érkező két tehergépjárművet vizsgáltak röntgennel. Az első jármű üvegszállításhoz való kézikocsikat vitt Szerbiából Svájcba, míg a második kovácsoltvas kaput és kerítést fuvarozott szintén Szerbiából Németországba. A röntgenképek vizsgálatából egyértelműen kiderült, hogy emberek rejtőznek az áru között. A raktér felnyitásakor az első járműből három ember - köztük egy öt év körüli gyermek és egy nő -, a másodikból pedig két külföldi állampolgár került elő.
A pénzügyőrök az elrejtőzött - magukat afgánnak valló - állampolgárokat átadták a rendőrségnek, ellenük idegenrendészeti eljárás indult, míg a sofőröknek embercsempészetért kell felelniük - tette hozzá az őrnagy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06