Két holttestet találtak egy családi házban Tapolcá
Képek! Sikoltozást hallottak, de mire bementek, már halottak voltak
Két holttestet találtak csütörtök délelőtt egy tapolcai családi házban, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a középkorú férfi és nő életét.
2012.04.12 17:46MTIA riasztást nem sokkal 10 óra után kapták a mentők, a tapolcai esetkocsi személyzete csak a halál tényét tudta megállapítani - mondta Czirner József az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) orvos igazgatója. Hozzátette: a Kölcsey utcai házban talált két ember halála már korábban bekövetkezett, így az újraélesztésnek, vagy segítségnyújtásnak esélye sem volt.
Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban azt közölte: a körülmények tisztázása és a helyszínelés folyamatban van, utóbbi várhatóan estig tart. Arra egyelőre nem tudott választ adni, hogy az elhunytak bűncselekmény következtében vesztették-e életüket. A halál okát a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.
Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy a szomszédok hívták a rendőrséget és a mentőket, miután sikoltozást hallottak a házból. A kisváros zsákutcáját a rendőrség lezárta. Kómár Viktória közlése szerint a rendőrség nagy erőkkel biztosítja a helyszínt, az épület előtt népes rokonság gyászolja az elhunytakat.
A mentőket és a rendőrséget értesítő szomszéd, Kovács Elemér az MTI tudósítójának elmondta, hogy a városban jól ismerték a három iskoláskorú gyermeket nevelő, példás életet élő családot. Negyed 11 körül kiabálásra lettek figyelmesek, az otthon tartózkodó nagyszülők kértek tőlük segítséget. A Kölcsey utca végén lévő telken két különálló családi ház áll egymással szemben, a két 40 év körüli ember holttestét az egyik házban találták meg.
Mi történhetett?
A helyszíni szemle adatai alapján nem merült fel idegenkezűség gyanúja Tapolcán, ahol otthonukban találtak rá a középkorú pár holttestére - tájékoztatta a ma.hu-t Kómár Viktória, a Veszprém megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense. "2012. április 12-én délelőtt érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint Tapolca egyik családi házában két holttestet találtak. A hosszas helyszíni szemle során idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Az eset kapcsán a Tapolcai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, ennek keretében, igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálják a halál okát. A rendőrség fokozottan ügyel a helyszínen jelenleg is zajló megemlékezés zavartalan és biztonságos lefolyására."
FRISS: Ismeretlen eredetű tablettákat és port találtak a holttestek mellett
Ismeretlen eredetű tablettákra és porra bukkantak a nyomozók a csütörtökön otthonában holtan talált tapolcai középkorú pár holttestének közelében.
Az anyagokat igazságügyi vegyész szakértő vizsgálja - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Kómár Viktória tájékoztatása szerint szakértők vizsgálják azt is, hogy az elhunytak szervezetében a halál időpontjában volt-e gyógyszer, illetve kábítószer. A halál okát csak a vizsgálatok elvégzése, a végleges orvos szakértői vélemény kiállítása után lehet megállapítani. Az első igazságügyi orvos szakértői vizsgálatok megerősítették a helyszíni szemle adatait, ezek alapján nem vetődött fel idegenkezűség gyanúja. Az ügyben a Tapolcai Rendőrkapitányság indított közigazgatási eljárást.
A tapolcai házaspárnak három kiskorú gyermeke van, a legidősebb 15, a legfiatalabb 10 év körüli.
Pápainé Németh Mária, a tapolcai gyámhivatal vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a családjogi törvény értelmében a szokásos eljárást megindították a három kiskorú gyermek védelme érdekében. Bővebb információt a folyamatban lévő ügyről nem adott.
Csütörtökön Kölcsey utcai otthonukban találták holtan a negyven év körüli párt; a mentőket és a rendőrséget a szomszédok értesítették. A mentők akkori közlése szerint a helyszínre érkező tapolcai esetkocsi személyzete már csak a halál tényét tudta megállapítani, újraélesztésre esély sem volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06