Nem tudta levágni a fejet

Megfojtotta, felaprította az élettársát - előzetesben a darabolós gyilkos

A szökés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség a pestszentlőrinci darabolós gyilkos előzetes letartóztatását.

2011.12.16 13:17HavariaPress

Az 52 éves nőt azzal gyanúsítják, hogy veszekedés közben megfojtotta, majd feldarabolta 47 éves élettársát - tudta meg a HavariaPress.

A Fővárosi Főügyészség pénteken kezdeményezte az 52 éves T. Edit előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint az emberöléssel gyanúsított nő esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye.

A főügyészség indítványa szerint a nőt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell előzetesben tartani.

A darabolós gyilkosság áldozatát, illetve az áldozat testrészeit hétfőn délelőtt találta meg egy guberáló a főváros XVIII. kerületében, egy szelektív hulladékgyűjtőben. A rendőrök a levágott kezeken talált ujjnyomatok alapján a kerületi bűnügyi nyilvántartásban megtalálták a 47 éves F. Györgyöt, valamint élettársát is, az 52 éves T. Editet.

A nőt nem találták lakóhelyén, másnap az utcán fogták el. Kihallgatásán a nő elmondta, hogy élettársa erőszakos volt, rendszeresek voltak a viták, amit gyakran fajultak tettlegességig. A pár italozó életmódot folytatott, a gyilkosság napján is együtt ittak, ami veszekedéshez, majd verekedéshez vezetett.

A veszekedés során a nő megfojtotta a férfit, majd megpróbálta feldarabolni a holttestét.

A fejét azonban nem tudta levágni, csak végtagjait tudta elválasztani a testtől. A nő - akit jelenleg is elmeorvos vizsgál - a gyilkosság részleteit, ittas állapota miatt nem tudta felidézni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.