Rendőrségi ajánlás a népszámlálás időszakára
Vigyázat! Bűnözők álcázhatják magukat számlálóbiztosnak
2011. október 1-je és október 31-e közötti időben nép- és lakásszámlálásra, továbbá az ebből kimaradtak 2011. november 8-ig történő pótösszeírásra kerül sor.
2011.09.27 08:40ma.huSajnos az utóbbi időben elszaporodtak a trükkös módszerrel végrehajtott lopások, ezért felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy a népszámlálás időszakában is feltűnhetnek olyan rossz szándékú emberek, akik magukat számlálóbiztosnak kiadva próbálnak bejutni a lakásokba és az ott lakók figyelmét elterelve eltulajdonítani különböző értékeket.
Az elkövetőkre jellemző, hogy sosem „dolgoznak” egyedül. Küllemük többnyire ápolt, rendezett, modoruk megnyerő, ezért könnyebben beférkőzhetnek az emberek bizalmába. Hihető, életszerű történeteket mondanak el, melyek célja minden esetben a figyelemelterelés.
Amennyiben a tolvaj cselekménye végrehajtása közben lelepleződik, kizárólag az adott helyzet mérlegelését után szabad ellenállást tanúsítani az elkövetővel szemben, mert az addig „csak” megtévesztésre, figyelemelterelésre koncentráló elkövető a zsákmány megszerzése érdekében, akár a testi épséget veszélyeztető magatartást is tanúsíthat, erőszakot alkalmazhat. Veszélyhelyzetben célszerűbb a rendőrség vagy a szomszédok, járókelők segítségét kérni.
Javasoljuk, hogy több ismeretlen látogató fogadása esetén ismerősök, rokonok is tartózkodjanak a lakásban. Idegen személyt soha ne hagyjunk felügyelet nélkül!
Az áldozattá válás elkerülése érdekében az értékeket (ékszerek, készpénz, takarékbetétkönyv, bankkártya, stb.) a személyes okmányoktól (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ kártya, adó kártya, stb.) elkülönítve célszerű tárolni.
Magyarország területén 2011. szeptember 27. és 30. közötti időben, mintegy 40 000 számlálóbiztos minden egyes lakott épületbe eljuttat egy-egy úgynevezett adatfelvételi csomagot. Ezen szerepel az összeíró személy neve, azonosítója és telefonszáma. Ezt a számot tárcsázva megtudhatjuk a számlálóbiztos látogatásának pontos dátumát, időpontját.
A becsöngető népszámlálást végző minden esetben felmutat majd egy kék színű, számlálóbiztosi igazolványt, amelyen szerepel a biztos neve és aláírása, az azonosítószáma, valamint a kártya hátoldalán a település jegyzőjének az aláírása. Ezen igazolvány kizárólag a biztos személyazonosságát igazoló fényképes hatósági igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt érvényes! Az alábbi, ingyenesen hívható zöld számokon lehetőség van az adatok valódiságágának ellenőrzésére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06