Nem csak okos, csinos is!
Megérkezett a Nokia új okostelefonja: Videó és képek!
12 megapixeles kamera, GPS, és szoftveralkalmazások garmadája - bemutatkozott a finn gyártó új okostelefonja.
2010.06.16 18:47terminal.huA Nokia N8 lett a vállalat kínálatának új zászlóshajója, hiszen minden megvan benne, amit csak egy csúcskategóriást telefontól el lehet képzelni.A gyémántvágóval kialakított alumíniumgombokat műanyag ház fogja keretbe.
Túl sok gombot azért nem találunk rajta, hiszen (kapacitív) érintőképernyős modellről van szó. LCD-je 3,5 colos képátlóval bír, mellyel 640x360 pixeles felbontásban tárul szemünk elé a látvány. Két kamerával látták el, az első segítségével lehet videotelefonálni, a hátsó pedig egészen extrém, 12 megapixeles felbontású képek készítésére képes.
Emellett nagyfelbontású (720p HD) videofelvételeket is tud rögzíteni.És itt még nem ért véget a multimédiás képességek sora: HDMI csatlakozója révén akár HDTV-hez is csatlakoztatható. Emellett fel tudja venni a kapcsolatot az USB-s meghajtókkal, kétirányú állománymásolási célokból.

Természetesen támogatja a Flash-t és rendelkezik az Ovi Maps Navigation ingyenes GPS programjával (műholdak hiányában AGPS rendszerrel tudja meghatározni a telefont tartó helyzetét).
Ezzel a Symbian^3 operációs rendszert futtató készülékkel akarja felvenni a harcot a Nokia az okostelefonok piacán riválisaival (a négyes változat várhatóan 2011-ben jelenik meg).
Ebben egyelőre nem áll túl jól, mivel mind az Apple iPhone-ja, mind a Google Android OS-re alapuló készülékek sokkal gazdagabb szoftverellátottsággal rendelkeznek, mint az Ovi Store.
A készülék még nem vehető meg a boltokban, várhatóan a harmadik negyedévben kerül forgalomba, egyelőre ismeretlen áron.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06