Törvénysértő lehet a nem hivatalos megállapodás
Titkos megállapodás a Google és az Apple között
A Google és az Apple között valószínűleg volt egy nem hivatalos megállapodást arról, hogy nem próbálják meg egymás alkalmazottait elcsábítani.
2009.08.10 18:38ictpressA TechCrunch informatikai blog belső forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az Apple és a Google között létezett egy nem hivatalos megállapodás arról, hogy nem próbálják meg egymás szakembereit elcsábítani. A megállapodás értelmében, ha az egyik vállalat egy alkalmazottja jelentkezett a másik céghez, akkor az felvehette, azonban mindkét cég vállalta, hogy nem tesz ajánlatokat egymás alkalmazottainak.
A technológiai blog szerint, miután Eric Schmidt a Google vezérigazgatója kilépett az Apple igazgatótanácsából, a cégek közötti megállapodás is érvényét veszthette. Ha valóban létezett egy nem hivatalos megállapodás a technológiai vállalatok között az akár törvénysértő is lehetett. Az amerikai igazságügy minisztérium júniusban számos informatikai cégnél, köztük a Google-nél és az Apple-nél is nyomozni kezdett a szabad versenyről szóló rendelkezéseket megsértő titkos megállapodások után.
A legtehetségesebb számítástechnikai szakemberek megszerzéséért általában éles kűzdelmet folytatnak a technológiai cégek. Májusban az IBM beperelte a Dell-t, mivel megpróbálta felvenni a cég felvásárlásokat felügyelő vezetőjét David Johnson-t, korábban pedig a Microsoft is indított egy hasonló pert, amikor a Google állást kínált az egyik vezető kutatójának Kai-Fu Lee-nek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06