Max Armstrong kiváló egészségnek örvend

A Twitteren jelentette be fia születését Lance Armstrong

A Twitter internetes közösségi portálon jelentette be fia születését Lance Armstrong hétszeres Tour de France győztes kerékpározó; a bejegyzés szerint Max Armstrong kiváló egészségnek örvend, és még egy fénykép is látható róla.

2009.06.05 09:58MTI

"Hé világ, mi újság? Max Armstrong vagyok, és csak az imént érkeztem meg. Anyukám és én is jól vagyunk" - írta fia nevében csütörtök esti bejegyzésében a rákot is legyőző sportoló, aki átmeneti visszavonulása után ebben az idényben tért vissza a profi sporthoz. 

Armstrong és barátnője, Anna Hansen decemberben jelentette be, hogy júniusra várják első közös gyerekük születését. A sportolónak évekkel ezelőtt felbomlott házasságából három gyermeke van. Mivel a 37 éves Armstrong korábban hererákban szenvedett, a CNN amerikai hírtelevízió a decemberben arról számolt be, hogy Max mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg. 

Negyedórával az első bejegyzést követően a kerekes egy újabb bejegyzésben megköszönte a szülésnél segédkező orvosok és nővérek segítségét, és beszámolt Max adatairól is. Ezek szerint a kisfiú 3,3 kilogrammal és 51 centiméterrel jött a világra. A kerékpársport kimagasló alakja három évvel ezelőtt vonult vissza az élsporttól, visszatérési szándékát 2008 szeptemberében jelentette be. 

Erről szóló döntését azzal indokolta, hogy fel akarja hívni a figyelmet a rákbetegség elleni harcára.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.