Mégsem káros az SMS-nyelv?
Az SMS-ezés fejleszti a nyelvi készséget
Mégsem káros az SMS-nyelv, egy új tanulmány szerint pozitívan befolyásolja a gyerekek nyelvhasználatát.
2009.02.26 13:27ictpressA Coventry Egyetem kutatói 88, 10 és 12 év közötti gyereket vizsgáltak, hogy megértsék milyen hatással van az SMS-ezés a nyelvi készségeikre. Az eredmény szerint, az SMS-nyelvbeli elemek használata elősegíti az olvasni tanulást. A gyerekeknek 10 különböző történetet adtak, és azokról kellett írniuk SMS-ekben.
Az SMS-nyelvre jellemző elemeket utána osztályozták, és megvizsgálták, hogy hagyományos iskolai feladatokban hogyan használják fel azokat, írta meg a BBC. A média tele van rémtörténetekkel, ezek általában ritka szélsőségek, de amikor egy fogalmazást olvasunk, akkor nem találunk benne túl sok ilyen nyelvi elemet, mondta el Dr. Beverley Plester, a jelentés szerzője. A tanulmány nem talált arra utaló jelet, hogy az SMS-nyelv káros lenne a gyerekek helyesírására.
Amit az emberek hibáknak hisznek, valójában nem ellentétesek a nyelvi szabályokkal, mondta el a kutató. Más vizsgálatok is hasonló eredménnyel jártak. A Torontói Egyetem kutatása az azonnali üzenetküldésről a fiatalok körében, arra a hasonló következtetésre jutott, hogy a csetelés pozitívan hat a beszédkészségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06