Európának az élre kell törnie
Merkel, Hollande és Juncker az egységes digitális piac kialakítását sürgeti
Az Európai Unió egységes digitális piacának megteremtését sürgette a német kancellár, a francia államfő és az Európai Bizottság (EB) elnöke hétfőn Berlinben, az európai ipari kerekasztal (ERT) képviselőivel a témában folytatott tanácskozásuk előtt.
2015.06.01 21:55MTIAngela Merkel német kancellár a legnagyobb európai iparvállalatok vezetőit összefogó ERT vezetőivel tartott megbeszélés előtt Francois Hollande francia elnök és Jean-Claude Juncker EB-elnök társaságában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az uniós országok közösségének egységes szabályokra van szüksége, hogy kiaknázhassák a digitalizáció révén megnyíló lehetőségeket, ezért minél hamarabb hozzá kell látni a belső piac kialakításához az EB javaslatai alapján.
Francois Hollande szerint Európának az élre kell törnie a világ nagy térségei között a digitális gazdaságban folytatott versenyben, ezért a piaci szabályok rögzítése mellett a feltörekvő informatikai vállalkozások, a start-up cégek fejlődéséhez szükséges finanszírozási háttér biztosításáról is gondoskodni kell, és meg kell erősíteni a tagállamok oktatási rendszerét.
Jean-Claude Juncker kiemelte, hogy a digitális átalakulás az első ipari forradalomhoz hasonló jelentőségű változás a gazdaságban, és ha az EU-nak sikerül jól berendezni az egységes piacot, akkor gazdasága évente csak ennek az egyetlen ágazatnak köszönhetően 415 milliárd euróval növekedhet. Hozzátette, hogy a bizottság 16 kezdeményezésből álló digitális közös piaci stratégiájának több elemét már az idén jogszabály-javaslatokba foglalják.
Az EB május elején mutatta be három pillérre épülő stratégiáját. Az első pillér célja, hogy a fogyasztók és a vállalkozások jobban hozzáférhessenek a digitális termékekhez és szolgáltatásokhoz, a második pillér intézkedései révén pedig a bizottság a digitális hálózatok és innovatív szolgáltatások számára hozna létre méltányos működési feltételeket, szabályokat. A harmadik pillér a digitális szektor növekedési potenciáljának maximális kihasználást hivatott szolgálni.
Ennek érdekében Brüsszel kezdeményezni fogja az adatok szabad áramlásának kialakítását, hogy új szolgáltatások ne ütközzenek akadályokba amiatt, hogy egy-egy adat fizikailag hol található, és hozzá lehet-e férni. Brüsszel az Európai Felhő megteremtését is kezdeményezni fogja, ami felhőszolgáltatások tanúsítását jelentené.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06