Még luxus a viselhető elektronika
Túl drágák az okosszemüvegek
És az okosórák, -karkötők árazása is magas ahhoz, hogy gyorsan általánosan elterjedhessenek. Tudta például, hogy minden egyes eladott Google Glass 900(!) százalékos hasznot termel a keresővállalatnak?
2014.11.21 17:00Szilágyi Szabolcs - ma.huA Google titkos Google X kutatólaboratóriumának vezetője, Astro Teller nemrég kiállt a hordható elektronikai eszközök mellett, azzal érvelve, hogy ezek túlságosan magas ára hátráltatja terjedésüket. Véleménye szerint minden alkalommal, amikor felére csökkentik egy ilyen drága termék árát, tízszeresére emelkedik azok száma, akik elgondolkodnak megvételén. Vagyis nagyjából két ilyen "felezésen" kellene átesnie az amerikai keresővállalat okosszemüvegének, a Google Glass-nek, hogy igazán felpörögjön az érdeklődés iránta.
Persze attól is függ, hogy honnan indul a termék ára. Egy 30-40 dolláros eszköznél már sokat nem számít, de egy 200-300 dollárba kerülő okosóra, pláne egy 1500 dollárért "vesztegetett" okosszemüveg esetében már nagyon is igaza lehet Tellernek. És lenne is hova csökkenteni, hiszen jelenleg óriási hasznot realizálnak a drágább viselhető elektronikai eszközökön.
Vegyük például a Google Glass-t, ha ennek kétszer feleznénk az árát, akkor 375 dollárba kerülhetne. És ezzel még mindig szemérmetlenül kaszálhatna a vállalat, mivel elemzői becslések szerint a szemüveg egyes elemeinek összköltsége nem haladja meg a 150 dollárt. Vagyis jelenleg minimum 900 százalékos haszonnal értékesíti az okulárét a Google.
Arról a vállalatról beszélünk egyébként, mely a tavalyi év során közel 60 milliárd dollárnyi bevételt és 13 milliárd dolláros profitot hozott tető alá (ejj, mennyi stadion kijönne ebből...). Ha akarná, akár alapanyagáron is értékesíthetné a Google Glass-t, az sem érintené meg érezhető mértékben profitját, viszont komolyan hozzájárulna az okoskészülékek terjedéséhez. Valahogy úgy, mint az androidos okostelefonok robbanásszerű sikerét alátámasztó Nexus modellek esetében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06