IDC: 2,6 százalékos bővülés
Csökkenő ütemben, de nőhet idén is a magyar informatikai piac
A tavalyi teljesítményt a táblagépek kiemelkedő forgalmának és a jelentős kormányzati megrendeléseknek tulajdonítják a szakemberek, idén azonban már nem számítanak ilyen teljesítményre.
2014.03.21 07:14MTI
A magyar informatikai piac 2,6 százalékos bővülését, forgalmának 701 milliárd forintra emelkedését várja az IDC Magyarország - írta a Világgazdaság.
A lap pénteki számában Komáromi Zoltán ügyvezető igazgató elmondta, hogy a magyarországi IT-piac a régióban a legnagyobb növekedést produkálta tavaly, 4,2 százalékkal 683 milliárd forintra bővült. A tavalyi teljesítményt a táblagépek kiemelkedő forgalmának és a jelentős kormányzati megrendeléseknek tulajdonítja a szakember, aki az idén azonban már nem számít ilyen teljesítményre, úgy véli, a legtöbb régiós piac jobban teljesít majd a magyarnál.
Prognózisa szerint a vállalatok informatikai költéseiben továbbra is a mobiltechnológia és a felhő alapú megoldások játsszák majd a meghatározó szerepet.
A múlt évi adatok tanúsága szerint az informatikai kiadások 54,3 százalékát adják a hardverek, míg 25,2 százalékát az IT-szolgáltatások és 20,5 százalékát a programok.