Már Magyarországon is
Virtuális barangolás a Google Street View szolgáltatásával
Magyarországon is elindult keddtől a Google Street View szolgáltatása, Budapest mellett a vidéki nagyvárosok és falvak is bejárhatók virtuálisan.
2013.04.23 12:33MTIHeal Edina, a Google Magyarország vezetője a szolgáltatás indulása kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, reményeik szerint az új térkép növelni fogja az országba látogató turisták számát, és a belföldi turizmust is fellendítheti. Magyarország az ötvenedik ország, ahol a Google elindította a 360 fokos panorámaképekkel működő utcanéző térképét, a 2007-es indulás óta a fényképező autók mintegy 8 millió kilométert tettek meg.
Heal Edina szerint a turizmusban érdekelt cégek, vendéglátó-ipari egységek is hasznát veszik majd az ingyenesen felhasználható új térképnek, de a mozgáskorlátozottak életminősége is jelentősen javulhat. A vezető elmondta: az autók májusban visszatérnek Magyarországra, hogy frissebb és pontosabb képeket tudjanak feltölteni az internetre.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szolgáltatás beindítását az alkotmányos reform keretében létrehozott új adatvédelmi szabályozás tette lehetővé. Hozzátette: a korábbi tiltó határozatok az akkor jogszabályoknak megfelelőek voltak, de a kor túlhaladt azokon a jogi passzusokon. Hangsúlyozta, hogy a már publikált fényképeken az arcokat, rendszámokat ki kell takarni, de ha valaki ennél több elhomályosítást szeretne a magánszférája védelme érdekében, akkor ezt a Google-nak jelezheti.
A fényképező autók újbóli megjelenéséről pedig a keresőoldalnak értesítenie kell a lakosságot. Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai- és marketingigazgatója azt mondta, ma már az utazás tervezésénél és a végső döntésnél az online médiumokat, az onnan származó információkat részesítik előnyben az emberek.
Kitért arra is, hogy a külföldiek fejében Magyarországról szürkébb kép van, mint amilyen az ország valójában, így most az a legfontosabb feladat, hogy bemutassák: színes országról van szó, és ebben a Street View is nagyon fontos eszköz lehet. Péterfalvi Attila január 28-án jelentette be, hogy Magyarországon is elindulhat a Google Street View szolgáltatása, miután egy januárban kiadott állásfoglalásban sikerült megteremteni a szükséges garanciákat arra, hogy a magánszféra ne sérüljön, és a köz érdeke is érvényesüljön.
Budapesten 2009 májusában már egyszer megjelentek a Google autói, de akkor Jóri András adatvédelmi biztos aggályait fejezte ki a fotózással kapcsolatban, ezért az amerikai cég felfüggesztette a programot. Két évvel később a biztos úgy foglalt állást, hogy az adatvédelmi szabályok betartásával fényképezhetnek a Google autói.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06