Ismét versenyellenes magatartás a vád
Brüsszelnek már megint nem tetszik a Microsoft
A Microsoft korábbi vállalásai ellenére a Windows 7 egyik verziójában a felhasználók másfél éven át nem választhattak a telepítéskor szabadon, hogy melyik böngészőt szeretnék használni, ezért a bizottság szerdán írásban közölte kifogásait az amerikai vállalattal.
2012.10.24 14:24MTIA Microsoft elismerte, hogy a Windows 7 operációs rendszernek a 2011 februárjában kiadott, 1-es szervizcsomaggal frissített változatában 2012 júliusáig valóban nem jelent meg a böngészőválasztást lehetővé tenni hivatott ablak.
A bizottság 2009-ben, más böngészőfejlesztő cégek panaszát követően, versenykorlátozó hatásúnak találta a Microsoftnak azt a gyakorlatát, hogy a Windows operációs rendszerekben alapértelmezett böngészőként csak a Microsoft saját szoftvere, az Internet Explorer kap helyett. Ezt követően vállalták a redmondiak, hogy az Európai Unióban forgalomba hozott Windows operációs rendszerekben 2014-ig elhelyeznek egy olyan ablakot, amely a felhasználó számára lehetővé teszi, hogy több böngésző közül válassza ki azt, amelyiket használni szeretné.
A bizottság jelenlegi aggályait úgynevezett kifogási nyilatkozat formájában jutatta el az amerikai nagyvállalathoz, amelynek jogában áll reagálni a brüsszeli testület aggályaira írásban és szóbeli meghallgatást is kérhet. A bizottság esetleges büntetés kiszabásáról csak azt követően dönt majd, hogy a Microsoft is kifejtette álláspontját az ügyben. Ha a bizottság megállapítja, hogy a Microsoft megsértette a korábbi megállapodást és a piaci verseny szabályait, a kiszabott bírság a több mint 70 milliárd dolláros éves forgalmat lebonyolító vállalat bevételeinek tizedét is elérheti.
A bizottság a szerdán az októberi kötelezettségszegési csomagról is döntött, amelynek keretében 16 országgal szemben lépett új szakaszba a kötelezettségszegési eljárás, a testület 25 esetben fogalmazott meg úgynevezett indoklással ellátott állásfoglalást és 10 esetben fordult az Európai Bírósághoz. Magyarország nem szerepel az októberi kötelezettségszegési csomagban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06