John McCarthy halott
Elhunyt a mesterséges intelligencia apukája
Elhunyt John McCarthy, a Lisp programnyelv megalkotója, a mesterséges intelligencia úttörője - jelentette be kedden a Stanford Egyetem Mérnöki Kara egy twitterben.
2011.10.25 17:13MTIAz üzenet szerint McCarthy vasárnap halt meg.
A tudós nevéhez fűződik a Lisp programnyelv megalkotása, amelyet 1958-ban a mesterséges intelligencia nyelvének választott, majd 1960-ban publikálta ezzel kapcsolatos eredményeit. Manapság is használják ezt a programnyelvet, amely egyike a legrégebbi magas szintű programozó nyelveknek. McCarthy úgy gondolta, vannak olyan aspektusai az emberi intelligenciának, amelyeket elég pontosan meg lehet határozni ahhoz, hogy egy gépet be lehessen programozni a szimulálásukra.
Erről egy kutatási támogatással kapcsolatos előterjesztésben számolt be 1955-ben. Ugyanebben az indítványban ő használta először a "mesterséges intelligencia" kifejezést.
Meghatározása szerint a mesterséges intelligencia "az intelligens gépek megalkotásának tudománya és technikája".
McCarthy 1927-ben született Bostonban emigráns baloldali szülők gyermekeként. Szülei a gazdasági válság alatt gyakorta költöztek. Kamaszként önmagát képezte matematikából azokból a tankönyvekből, amelyeket a Caltechben, a műszaki tudományok híres kaliforniai egyetemén használtak, amikor a családja Los Angelesben élt. Mikor bejutott a Caltech-re, matematikából át is ugorhatta az első két évet.
Diplomáját 1948-ban kapta meg, a matematika PH.D fokozatot pedig 1951-ben szerezte meg a Princeton Egyetemen. McCarthy a Princetonban, a Darthmouth-ban és a Massachusetts-i Műszaki Egyetemen (MIT) töltött rövid időszak után 1962-ben került a Stanford Egyetem Mérnöki Karára. 2000-ben ment nyugdíjba. A tudós 1972-ben elnyerte a Turing-díjat az Association of Computing Machinery számítástechnikai tudományos társaságtól, 1991-ben pedig a National Medal of Science kitüntetésben részesült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06