Hőség
Csütörtökre ismét több megyére adott ki figyelmeztetést a meteorológia
Az előrejelzés szerint csütörtökön a napsütés mellett nyugaton kevesebb, keleten több gomolyfelhő képződik.
2013.07.31 19:12MTI
Csütörtökre ismét több megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az előrejelzés szerint csütörtökön a napsütés mellett nyugaton kevesebb, keleten több gomolyfelhő képződik. Legfeljebb az északkeleti országrészben fordulhat elő egy-egy zápor. Az északi szél többfelé megélénkülhet, a legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 12 és 19 Celsius-fok között, néhol 20 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.
A meteorológiai szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint csütörtökön a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakul Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében. Emiatt ezekre a területekre másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
Az UV-B sugárzás maximuma is elérheti a nagyon erős szintet.
A legutóbbi, a nyár eddigi legerősebb hőséghulláma múlt szerdán kezdődött, és hétfőn ért véget. A kánikula 40 fokkal tetőzött, majd hétfő este egy hidegfront hozott átmeneti enyhülést.
Kapcsolódó írások:
- Hőség - emberek, állatok, termények vannak veszélyben Kína nagy részén
- Átvágás a nyeremény klíma
- Hőségriadó: tippek az elviselhetetlen forróság ellen
- A napi minimum-hőmérsékleti maximum rekordja már megdőlt
- Hőségrekordok dőltek meg Csehországban
- Időjárás: tűz és víz egyszerre kínoz majd minket
- A hőség ára - erdőtüzek pusztítanak Krétán, Rodoszon és Mallorcán is
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06