Párás idő, nyomott hangulat?

Lóg az eső lába: borongós ez a gyereknap

Szombaton többször volt felhős az ég, és eredt el az eső, ez pedig vasárnapra is igaz. Noha hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, 20-21 Celsius-foknál nem lesz melegebb, emiatt öltözzünk rétegesen, vigyünk esernyőt.

2013.05.26 10:22ma.hu

Az idei gyereknap sajnos nem lesz fűben heverős, piknikezős, focizós, gumiváron ugrálós, mivel szombaton több helyen is esett, így nagyjából minden vizes. Vasárnap az északnyugati tájak kivételével sokfelé várható újabb eső, zápor, főként a Duna vonalában és attól keletre és délen zivatarok is kialakulhatnak. A szél nyugatira, északnyugatira fordul, megélénkül, a Dunántúl északi részén és zivatarok környezetében megerősödik. Délután 13-20°C várható – írja az Időkép előrejelzésében.

Mivel az Országos Meteorológiai Intézet szerint 20-21 Celsius-fokig melegedhet a levegő, réteges öltözet és az esernyő is ajánlott, azaz cipelhetünk magunkkal plusz csomagokat, amennyiben szabadtéren kívánjuk tölteni a vasárnapot.

Távolabbi kilátások

Az Időkép szerint hétfőn is többfelé számíthatunk újabb csapadékra, záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak, marad az átlagosnál hűvösebb, szeles idő, 14-20 fok közötti maximumokkal. Hűvös lesz a hajnal, 5-9°C körül alakulnak a minimumok.

Kedden élénk déli, délnyugati széllel melegebb levegő áramlik fölénk, így a legmagasabb hőmérséklet a legtöbb helyen már kevéssel 20 fok fölé emelkedik. Záporok, zivatarok elsősorban az északi országrészben alakulhatnak ki.

Szerdán helyenként már újra lehet 25 fok, ám napközben ismét egyre nedvesebb légtömegek áramlanak fölénk, így átmeneti szünet után ismét egyre többfelé várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, viharos széllökések és jégeső kíséretében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.