Gondok az F60-al
Már a harmadik csapat panaszkodik az új Ferrarira
A Ferrari új autója, az F60 igen nagy port kavart. Nem csak azért, mert elsőnek mutatták be a 2009-es autók közül, hanem azért is, mert már három csapat is szabálytalannak minősítette az újdonságot.
2009.01.22 12:27f1-live.huA Ferrari jelenleg Mugelloban teszteli az F60-t, ami ellen eddig két csapat emelte föl a hangját. A McLaren Mercedes és a BMW Sauber már nem sokkal a bemutató után jelezte, az új Ferrari-nak több része is szabálytalan. Mind a két csapatnak a kipufogóval és környékével volt problémája.
Norbert Haug és Walter Riedl után egy újabb Forma-1es csapat szakembere is felemelte hangját.
„A Ferrarin van pár illegális elem, mint például a kipufogó.”- mondta a Toyota egyik technikai vezetője, Pascal Vasselon. „Várjuk, hogy a szabályokban foglaltak szerint kijavítsák ezeket.”- zárta le a francia szakember.