Kínai Nagydíj
Rosberg: nem vagyok második számú pilóta
Nico Rosberg, a Forma-1-es Mercedes istálló versenyzője kijelentette, azért, mert arra kérték, hogy ne előzze meg csapattársát Malajziában, még nem második számú pilóta.
2013.04.11 14:16MTIA német versenyző a három héttel ezelőtt rendezett szepangi futamon gyorsabb volt, mint a harmadik helyen haladó márkatársa, a brit Lewis Hamilton, Ross Brawn csapatfőnök azonban ennek ellenére nem engedélyezte számára az előzést.
Rosberg - aki eleget is tett Brawn kérésének - azt mondta, a probléma az volt, hogy a verseny előtt nem beszélték meg a csapaton belül, ilyen esetben mi a teendő.
"Ha ezt előre egyeztetjük és felkészülünk rá, akkor nem lehet ebből gond" - fogalmazott a 27 éves pilóta a vasárnapi Kínai Nagydíj előtt. "Legutóbb abban hibáztunk, hogy nem beszéltünk erről a futam előtt."
Rosberg 2006-ban debütált a Forma-1-ben, pályafutása első győzelmét pedig éppen Kínában aratta tavaly.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06