Kétszázhatvannal tépett a McLaren
Button végigszáguldott a Bajcsy-Zsilinszky úton
Hatalmas közönségsikert aratott kedden Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül, az MTVA kamerái és mikrofonjai előtt több mint 260 km/órás sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán.
2012.05.01 16:30MTI"Kissé szokatlan volt a pálya, de ez természetes, hiszen nem Forma-1-es versenyre épült" - mondta az első "kör" teljesítése után a 2009-es F1-es világbajnok, aki a belvárosban, a Bazilika és a Parlament között kialakított, 1,7 km hosszú pályán repesztett végig az istálló tavalyi, MP4-26-os jelzésű gépével. Hozzátette: "Csodálatos, hogy ebben a gyönyörű időben ilyen sokan eljöttek."
Button előbb egy "utcai" Mercedes volánja mögött ismerkedett meg a pályával, aztán beült a versenygépbe és elképesztő sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton, befordult a Parlament felé, majd az Országház előtt egy remek pörgéssel megfordult és a nézők ovációja mellett repesztett vissza. A mutatványt később még kétszer megismételte.
A négynapos Vodafone Kezdj El Valami Újat Hétvége közel 40 órányi ingyenes programot kínált a látogatóknak, akik Button mellett többek között Michelisz Norbertet és Wéber Gábort, a túraautó-világbajnokság két magyar pilótáját, Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzőt, valamint a Dakar-ralin rendszeresen résztvevő Szalay Balázst és Aschenbrenner György ralibajnokot is láthatták az utcai bemutatón. Az Erzsébet téri Design Terminálnál kialakították a "Hungaroring boxutcát", s ezen a területen számos versenyautót és motorkerékpárt állítottak ki.
A keddi eseményt az m1 és az MR1-Kossuth Rádió élőben közvetítette a Szujó Zoltán-Mezei Dániel páros révén, az m1 stúdiójában pedig Petrovics-Mérei Andrea fogadta beszélgetőpartnereit.
A Forma-1-es közvetítések jogát az idei szezontól elnyerő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a négynapos rendezvény utolsó napjára saját kihelyezett programokkal is készült: délelőtt tíz órától fél kettőig a gyermekeket, családokat várták a Kossuth térre, a legifjabbak 11 és 18 óra között interaktív gokart bemutató részesei voltak.
A rendezvény különleges programjain bárki részt vehetett, a legügyesebbeknek, illetve a legeredményesebbeknek személyesen Button adta át a díjakat.
Az esemény egyik legvonzóbb látványossága a Parlament épülete előtt felfüggesztett McLaren Forma-1-es autó volt.

Button: mindig örömmel jövök Budapestre
Jenson Button, a McLaren brit pilótája, a Vodafone Belvárosi Nagydíj fővendége az esemény után tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mindig örömmel jön a magyar fővárosba, mivel itt érte el Forma-1-es pályafutása első győzelmét, 2006-ban.
"A tavalyi futamgyőzelmem még emlékezetesebbé teszi a magyarországi viadalt" - mondta a 2009-ben világbajnok brit autóversenyző, aki az MTVA kamerái és mikrofonjai előtt, több mint 260 km/órás sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített alkalmi versenypályán.
Button elmondta, hogy hallatlanul kiélezett küzdelem várható az idei világbajnokságon:
"Elég annyit mondani, hogy az eddigi négy futamon négy különböző pilóta győzött. Magyarán szólva emelni kell a tétet, ha jó eredményeket akarunk elérni, száztíz százalékon kell teljesíteni a siker érdekében. Most a Spanyol Nagydíj következik, sok kérdőjellel. Voltak gondjaink, például a boxkiállás sem ment a legtökéletesebben, ezen feltétlenül javítani kell. Hibázni nem lehet, az nagyon sokba kerülhet."
A 32 esztendős Jenson Alexander Lyons Button 2000 óta versenyez az autósport elitkategóriájában, és 113 nyeretlen viadal után szerezte meg első futamgyőzelmét a mogyoródi pályán a Hondával. Édesapja, John Button szintén autóversenyző volt, Jenson már nyolcesztendősen gokartozott. Három éve a Brawn GP-vel nyert világbajnokságot.
A szervezők szerint mintegy százezer néző volt kíváncsi a budapesti száguldásra.
Button álma a hawaii Ironman-vb
Miután a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül elkápráztatta a budapesti közönséget, exkluzív interjút adott a Magyar Televíziónak és a Magyar Rádiónak Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a beszélgetés során múltról, jelenről és jövőről is nyilatkozott.
Az autósport elitkategóriájának 2009-es világbajnoka többek között elmondta: az első emléke az autóversenyzéssel kapcsolatban az, hogy szintén pilóta édesapjának autója ugyanolyan fülsüketítően szólt, mint kedden az ő gépe a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített alkalmi versenypályán. Később, 17 éves korában ugyan megbukott az első autóvezetői vizsgáján, de ez sem tudta eltántorítani attól, hogy ő is pilóta legyen.
Arra a kérdésre, hogy ki volt a kedvenc F1-es pilótája, így válaszolt:
"Hazafi vagyok, így Nigel Mansellnek szurkoltam. Kedveltem a bajuszát, és brit csapatnál versenyzett. Rajta kívül a francia Alain Prost stílusát szerettem még."
Button azt is elárulta: furcsa érzés, hogy szülővárosában, Frome-ban kocsmát, utcát és hidat is elneveztek már róla, annak azonban nagyon örül, hogy ha nagy ritkán hazalátogat, a barátai ugyanúgy kezelik, mint korábban.
Az interjúban a szigetországi pilóta felelevenítette 2009-es világbajnoki címének történetét, s mint mondta: a felejthetetlen élményt szeretné újra átélni. Szó esett az autóversenyzéssel járó veszélyről is, ezzel kapcsolatban a pilóta úgy fogalmazott: nyilván van veszély a F1-ben, de ezzel együtt folyamatosan fejlődik az autók és a pályák biztonsága, a kockázatot ugyanakkor nem lehet teljesen kiküszöbölni, ez a versenyzés része.
A jövővel kapcsolatban Buttonnek más sportágban is vannak tervei.
"Ha befejezem a Forma-1-es pályafutásomat, akkor szeretnék majd más kategóriákban is versenyezni, és van egy másik nagy álmom is. Egyszer részt akarok venni a hawaii triatlon Ironman-világbajnokságon" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06