Vegyszerek a házban és akörül
Így védd a gyereked a leselkedő mérgezők ellen!
Kanadai egészségügyi és környezetvédelmi szakemberek összegyűjtötték az öt legjobb módszert arra, hogyan óvhatják meg a szülők gyermekeiket a mérgező vegyszerektől a házban és a ház körül.
2011.06.21 19:00medipress.huA Kanadai Partnerség a Gyermekegészségügyért és a Környezetvédelemért szakértői a házi por szabályozását, a kevésbé toxikus, illatmentes tisztítószereket, a rendkívül óvatosan végzett felújítást, a bizonyos típusú műanyagok kerülését és a kevés higanyt tartalmazó halfajták fogyasztását tartják az öt legfontosabb intézkedésnek, amelyekkel csökkenteni lehet a gyermekek egészségét károsító gyakori toxikus behatások mértékét.
Erica Phipps, a szervezet igazgatója szerint ha a szülők ezen az öt területen megteszik a szükséges intézkedéseket, jelentős mértékben csökkenthetik a méreganyagok behatását gyermekeikre – ráadásul még pénzt is megtakaríthatnak.

1) Portalanítás
Az ajánlott tevékenységek listáján a gyakori porszívózás, felmosás illetve nedves ruhával végzett portörlés áll az első helyen.
A házi por az olyan méreganyagok behatásának fő forrása, mint például az ólom vagy a higany, amelyek már kis mennyiségben is károsíthatják a fejlődő agyat. A legsérülékenyebb időszak a magzati kor, ezért a várandós édesanyáknak különös figyelmet kell fordítaniuk környezetükre.
2) Környezetvédő takarítás
A méreganyagok behatását (és a költségeket) azzal is csökkenteni lehet a háztartásban, hogy a szülők egyszerűbb, nem mérgező tisztítószerekre váltanak. A szódabikarbóna és az ecet hatékony súroló- és tisztítószerek lehetnek, és a légfrissítők illetve illatos mosószerek mellőzésével csökkenthetjük a gyermekeket érő toxikus behatások mértékét.
3) Megfelelő házfelújítás
Lakásfelújításkor oda kell figyelni arra, hogy a terhes nők és a gyermekek maradjanak távol a felújítás alatt álló területektől, hogy ne kerüljenek kapcsolatba a méreganyagokkal teli porral és a festékekből, ragasztókból és tömítőanyagokból származó toxikus gőzökkel. A felújítandó területet nejlonnal hermetikusan el kell zárni a ház többi részétől.
4) Óvatosan a műanyagokkal!
A szülőknek nagyon meg kell válogatniuk, milyen műanyagokat használnak a háztartásban, különösen az élelmiszerek tárolásával és felszolgálásával kapcsolatban.
A szakértők szerint még a „mikrózható” feliratú műanyagedényeket sem szabad a mikrohullámú sütőben használni, mivel a vegyi anyagok átkerülhetnek az élelmiszerekbe.
5) Biztonságosabb halak
A nehézfém-mérgezés elkerülése érdekében válasszunk olyan halfajtákat, amelyek kevés higanyt tartalmazhatnak. Ilyen például az atlanti makréla, a hering, a szivárványos pisztráng, a friss vagy konzerv lazac és a tilápia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06