Csak akkor romlik a libidó, ha az egészség is
Miért kéne felfüggeszteni a szexet?
A tudósok kimutatták, hogy az idős kor nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon a férfiak szexuális vágyának csökkenésével.
2011.06.17 08:50medipress.huHa valaki a középkorúságba lépve úgy érzi, libidója már nem a régi, annak sokkal inkább romló egészségi állapota lehet az oka.
Korábbi teóriák arra utaltak, hogy a kor előre haladtával csökken a tesztoszteronszint, ami a libidó elvesztéséhez is vezethet, azonban az ausztráliai Sydney Egyetemen készült tanulmányból kiderül, hogy mindez csak abban az esetben következik be, ha az illetőnek az általános egészségi állapota is romlik.

A kutatók 325 negyven év fölötti férfi hormonszintjét figyelték meg három hónapon keresztül. Akik jó egészségnek örvendtek, azoknál nem csökkent a tesztoszteronszint, ellenben az elhízott, szívbeteg egyéneknél igen.
David Handelsman, a kutatás vezetője, így nyilatkozott: "Eredetileg mi is azt vártuk, hogy idősebbeknél alacsonyabb tesztoszteronszintet fogunk mérni, ehelyett az derült ki, hogy a csökkenő tesztoszteron mögött sokkal inkább a romló egészségi állapot áll."
A Chicago Egyetem kutatói korábban már kimutatták, hogy az alváshiánynak is hatása van a férfiak szexuális vágyára, és akik huzamosabb ideig öt óránál kevesebbet alszanak éjszaka, azokban lecsökken a tesztoszteron szintje.
Kapcsolódó írások:
- Intim témára végy egy Szex és New York-ot
- Makacs szextévhitek - 6 hiba, amit a pasik elkövetnek az ágyban!
- Szexivé tesznek, de az ágyban ugyanott vagy?
- Mi a szexting, és miért veszélyes?
- Szexvakáció, avagy a dolgok, amik közelebb hoznak a kedvesedhez!
- Turbózd fel a szexepiled 30 nap alatt!
- Hiába vársz vele, a szex nem lesz biztonságosabb!
- "Túl kövér és fáradt vagyok a szexhez!"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06