Sok depressziós nő egyben elhízott is
Ha javul a hangulat, eltűnnek a kilók is?
Sok nő küzd a depresszióval és az elhízással egyaránt - a General Hospital Psychiatry decemberi számában megjelent tanulmány szerint a hangulatjavító kezelés a súlyproblémákon is segíthet.
2011.01.09 09:50medipress.huA testtömeg index (BMI) 30 feletti, kifejezett elhízást jelentő értéke 150 százalékkal növeli a depresszió kockázatát.
Dr. Gregory Simon és a Seattle-i Csoport-egészségtani Intézet munkatársai szerint a kapcsolat kétirányú: a fokozott fizikai aktivitás javít a depresszión is, de a depresszió javítása fokozott testi aktivitáshoz is vezet.

A kutatók 203, 40 és 65 év közötti hölgyet tanulmányoztak, akik átlagos testtömege 38,3 volt, az esetleges depresszió mértékét, a testmozgási aktivitást, és az étkezési szokásokat speciális kérdőív segítségével állapították meg.
A résztvevő hölgyeket két csoportba osztották: az egyiknél csupán a testsúly csökkentésére, míg a másiknál a súlyra és a depresszióra egyaránt koncentráltak.
A vizsgálat megállapította, hogy a két csoport között már az első hat hónapot követően statisztikailag szignifikáns volt a súlycsökkenés különbsége, mely ezt követően is stabil maradt.
A depresszió mértékét mérő Hopkins-skálán legalább másfél pontos csökkenés mintegy 38 százalékos testtömeg-vesztéshez vezet. Ugyanakkor az első csoportban lévőknél csak mintegy 21 százalékos csökkenést regisztráltak - depresszió lényegi változása nélkül.
A szakértők szerint a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a túlsúlyos egyének pszichiátriai kezelésére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06