Radioaktív sugárzás és szívbetegség
A nagyfokú sugárzás szívbetegséget okozhat
Az atomerőművekben krónikus radioaktív sugárzásnak kitett dolgozóknál nagyobb a szívbetegségek veszélye - mutatták ki nagyszabású vizsgálattal brit kutatók.
2008.03.05 19:34MTIMás vizsgálatokkal már kimutatták, hogy a rövid ideig tartó nagyfokú sugárzás szívbetegséget okozhat, ám az új vizsgálattal azt igazolták, hogy hosszú távon a viszonylag kismértékű sugárzás is ugyanilyen veszélyes lehet a szívre - írták az International Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban a szakemberek, bár felhívták a figyelmet, hogy további kutatásokra van szükség a kérdésben.
A brit szakemberek több mint 65 ezer alkalmazott esetét elemezték, akik 1946 és 2002 között dolgoztak atomerőművekben Angliában. A szívbetegség veszélye a sugárzás erősségének arányában növekszik - mutattak rá a kutatók. A legerősebb sugárzás, amely egyes vizsgált személyeket ért munkájuk során 5-10-szer kisebb volt, mint amely Hirosima és Nagaszaki túlélőit érte.
Egy sugárzásspecialista azzal a megállapítással támasztotta alá a kutatási eredményt, hogy a két atombomba-robbantás japán túlélőinél is megtalálták az összefüggést a sugárzás és a szívbetegség között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06