Hatékonyabb lesz a tanulásban is
Nincs rinyálás - Jobban fejlődik a gyerek, ha előbb lefekszik!
Egy új tanulmány szerint a rendszeres lefekvési idő és az elegendő alvás jobb iskolai, óvodai eredményekhez vezethet.
2010.06.13 12:00medipress.huAzok a 4 éves gyerekek, akik mindennap közel azonos időben fekszenek le, jobb eredményeket értek el olyan felméréseken, ahol szövegértési és számolási képességeiket mérték fel.
A korai lefekvés, és az ágybamenetellel kapcsolatos szülői szigor ugyancsak pozitívan hat a gyermek fejlődésére. Az Amerikai Alvástudományi Akadémia szerint az óvodás korú gyermekeknek legalább 11 óra alvásra van szükségük minden éjszaka.

Azoknak, akik ennél kevesebbet alszanak, csökken a teljesítményük, mutatja a tanulmány, amit Erika Gaylor, az SRI International Kutatóközpont kutatója és kollégái végeztek.
"Ha a szülők ragaszkodnak egy állandó lefekvési időhöz, az nagyon jó hatással lehet gyermekük nyelvi és szövegértési képességére" - mondta Gaylor az Akadémia sajtóközleményében.
"A gyermekorvosnak rá kell vennie a szülőket, hogy egy olyan lefekvési időpontot alakítsanak ki, ami a gyermek egészséges alvásához szükséges."
A tanulmány készítése során telefonos interjúkban 8000 szülőt kérdeztek meg. Először a gyermek 9 hónapos korában, majd 4 éves korában számoltak be a szülők gyermekük alvási szokásairól.
Az eredményeket a SLEEP 2010 elnevezésű, alvástudománnyal foglalkozó szakmai szervezetek éves konferenciáján tették közzé San Antonioban.