Le kell adni pár kilót
Betámad a pocak: a sörhas csak a hasnyálmirigyráknak jó
A túlsúly helye is befolyásolja a hasnyálmirigyrák kockázatát, különösen a nők esetében magasabb a rizikó azoknál, akiknek súlytöbblete derekuk körül jelenik meg.
2010.05.11 13:02MTIAz Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban hétfőn közzétett tanulmányban amerikai kutatók 2170 hasnyálmirigyrákos és 2209 e betegség nélkül élő ember adatait elemezték. Megállapításaik szerint a túlsúlyt jelző BMI-érték növekedésével emelkedett a hasnyálmirigyrák kockázata is.
A BMI a testtömegből és a testmagasságból számított jelzőérték, melyhez a kilogrammokban számított testtömeget a méterben számított magasság négyzetével osztják. A vizsgálatban résztvevőket a kapott érték nagysága alapján négy csoportba osztották a kutatók.
Kiderült, hogy a legnagyobb BMI-vel rendelkező negyedbe került embereknél 33 százalékkal nagyobb kockázata volt a hasnyálmirigyrák kialakulásának, mint az alsó negyedbe tartozó embereknél.
Mint Alan A. Arslan kutatásvezető, a New York-i Egyetem munkatársa és csoportja megállapította, a túlsúlyos kategóriába tartozó nőknél 31 százalékkal, az elhízott csoportba tartozó nőknél pedig 61 százalékkal volt magasabb a hasnyálmirigyrák kockázata, mint a normál tartományba soroltaknál.
A kutatók arra is kíváncsiak voltak, miként befolyásolja a kockázatot a túlsúly elhelyezkedése. A derék- és csípőméret aránya alapján a leginkább veszélyeztetettnek azok a nők bizonyultak, akiknek súlytöbblete a derék körül helyezkedett el, a felső csoportba soroltak kockázata 87 százalékkal magasabb volt a hasnyálmirigyrákra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06