Műtét nélkül is kezelhető a gyomorvérzés
Évente négy-öt millió embert kezelnek világszerte gyomorvérzéssel
A vérző gyomorfekély gyors műtéti megoldást igénylő, életveszélyes állapot, de orvosi ellátását remélhetőleg egy vérzéscsillapító spray alapvetően egyszerűsítheti.
2010.04.19 07:59MTIAz első tapasztalatokat a tervek szerint néhány hét múlva, a 2010-es Emésztőszervi Betegségek témájában szervezett konferencián New Orleansban ismertetik. Gyomorfekély miatt évtizedekkel ezelőtt sok beteget operáltak a sebészeti osztályokon, speciális műtéti megoldásokat dolgoztak ki a vérzés kockázatát jelentő fekély kiiktatására.
Az utóbbi beavatkozásnak hazai jelentősége is volt: az egyik, világszerte alkalmazott eszközt, a gyomorvarrógépet a magyar Petz Aladár készítette. Később a gyomor- és nyombélfekély kifejlődésének gyógyszeres megelőzése ezt a gondot nagyrészt megoldotta. A fekély vagy az esetleges rosszindulatú daganat azonban továbbra is életveszélyes vérzés kockázatát jelenti. Ennek megoldásához nagy gyakorlatú hasi sebészre, speciálisan felkészült műtéti osztályra van szükség.
Joseph Sung, a hongkongi Kínai Egyetem professzora és amerikai kollégája, Sam Giday a tervek szerint rövidesen olyan spray használatáról tart előadást, amely nagy segítséget nyújthat a hirtelen kialakuló gyomorvérzés ellátásához. A hemospray a vér alvadási képességét rendkívüli mértékben fokozza. A folyadékot közvetlenül a vérző felületre porlasztják, a nyelőcsövön keresztül gyomorba vagy bélbe vezetett csövön keresztül. A beavatkozás elvégzéséhez aránylag kis gyakorlatra van szükség, az eljárást könnyű elsajátítani A téma továbbra is sok beteget érint: becslések szerint évente négy-öt millió embert kezelnek világszerte gyomorból vagy a bélrendszerből eredő vérzés miatt. A kutatók idézik azokat az adatokat, melyek szerint a hirtelen elinduló vérzés legtöbbször a 60 évesnél idősebbeket érinti, a folyamat pedig az esetek nyolc százalékában halállal végződik.
Az eddigi megoldás vagy sürgős operáció, vagy a vérzés helyéhez vezetett endoszkóp. A műszer nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a nagy gyakorlatú szakember lássa a kóros folyamatot, hanem kapocs behelyezésével beavatkozást is végezzen. Az új spray azonban ennél lényegesen egyszerűbb kezelést jelent.
